Az óbecsei Lesson Hegymászó Egyesület megszervezte a hagyományos, immár tizennyolcadik alkalommal megrendezett Gyaloglás a természetben elnevezésű akcióját. Az idei rendezvény különleges jelentőséggel bírt, hiszen az egyesület fennállásának és sikeres működésének tizenkilencedik évfordulóját is ünnepli.
Bár az eredetileg tervezett útvonalat a erdőben elszaporodott kullancsok miatt módosítani kellett, a szervezők gyorsan találtak megfelelő alternatívát. A résztvevők a töltésen sétáltak, meglátogattak egy helyi pincészetet, majd útjuk az Erdőtelepítők parkján és a Tisza partján vezetett tovább.
A résztvevőket David Tufegdžić, a Községi Tanács sporttal, ifjúsággal, idegenforgalommal és tájékoztatással megbízott tagja köszöntötte.
A helyi önkormányzat a rendszeres programok támogatása mellett két évvel ezelőtt anyagilag hozzájárult az Erdőtelepítők parkjában található turistaház felújításához is, amelyet az egyesület használatba kapott.
Az ilyen találkozók legfontosabb célja az egészséges életmód népszerűsítése mellett a közösségépítés és az emberi kapcsolatok erősítése. A következő év jubileumi lesz az egyesület számára, ezért már most megkezdődtek a húszéves fennállás megünneplésének előkészületei.
A Lesson Egyesület jelenleg 69 tagot számlál, és a létszám folyamatosan növekszik. A gyalogtúrák szervezése mellett, a tagok maguk gondoskodnak közösségi terük karbantartásáról: füvet nyírnak, rendben tartják a házat, miközben már a következő nagy júniusi kalandra készülnek.
A pozitív energia, az összetartás és a természetközeli, aktív életmód továbbra is az óbecsei természetjárók védjegye, akik ismét bebizonyították, hogy értékes partnerei helyi közösségüknek.




























