Az első tavaszi hétvégét Óbecsén a város főterén megrendezett nyolcadik Éjszakai market tette emlékezetessé. A rendezvényen számos helyi kiállító, valamint a környező községekből érkező vendégek vettek részt, a látogatók pedig a házi készítésű termékek, a gasztronómiai különlegességek és az egyedi kézműves portékák széles választékával találkozhattak.
A programot a Biber Polgári Egyesület szervezte Óbecse község önkormányzata, Óbecse község Ifjúsági Irodája és Óbecse község Idegenforgalmi Szervezete támogatásával. A rendezvény célja a kisvállalkozók népszerűsítése, valamint a városközpont felélénkítése az ilyen jellegű találkozók révén.
Több mint hetven kiállító mutatta be gazdag kínálatát. A látogatók vásárolhattak házi ételeket és italokat, különféle kézműves termékeket és egyedi készítményeket.
Miközben a legfiatalabbak kreatív sarokban szórakoztak, a felnőttek a nagykikindai Tonic Acoustic zenekar dallamait élvezhették, valamint izgatottan várták a rendezvény számos partnere által felajánlott nyeremények sorsolását. Az ilyen koncepció, amely ötvözi a gazdaságot, a kultúrát és a szórakozást, ismét bebizonyította, hogy kiváló módja a városközpont felpezsdítésének.
A következő Éjszakai market június közepén várható, míg szerdán és csütörtökön (március 25-án és 26-én) Óbecse központjában megrendezik a Virágpiac tavaszi kiadását.




























