Óbecse község költségvetése 2025-re 2,1 milliárd dinár. Az előirányzott összeg nagy része Óbecse község oktatási színvonalának javítását célozza, erre mintegy 640 millió dinárt különítenek el a helyi kasszában, vagyis a teljes bevétel mintegy 32 százalékát, amit az óvodára, az általános és középfokú oktatásra szánnak.
Körülbelül 120 millió dinárt irányoztak elő szociális védelmi szolgáltatásokra, és ez jóval magasabb szinten van, mint sok más helyi önkormányzat esetében, mondta Óbecse község elnöke, dr. Vuk Radojević, amikor ezt a dokumentumot ismertette az óbecsei képviselőkkel a Községi Képviselő-testület ülésén.
Az önkormányzat mintegy 20 millió dinárt különített el a városháza tetőszerkezetének rekonstrukciójára, a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet pedig mintegy 100 millió dinárt, a munkálatok második szakasza pedig hamarosan befejeződik. Ezt követően mintegy 27 millió dináros energiaügyi minisztériumi forrásból, valamint mintegy 12 millió dináros önkormányzati közreműködéssel pótolják az épületben a nyílászárók cseréjét .
Radojević rámutatott, hogy az ingyenes óvoda, az elsősöknek ingyenes tankönyvek, az elsőszülöttek után 40 ezer dináros emelt keretösszeg, a terhesvizsgálatok, valamint a középiskolások szállításának társfinanszírozása is megvalósul az elkövetkező évben is.
A beruházásokra fordított kiadások aránya a költségvetés teljes forrásán belül mintegy 23 százalékos szinten van, ami azt jelenti, hogy a források ötödét a beruházásokra fordítják, jegyezte meg Radojević, és arra a következtetésre jutott, hogy ez egyértelműen jelzi, hogy a költségvetés befektetési jellegű is.




























