A múlt hétvégén Vajdaság 37 településéről rekordszámú, 76 gyermekcsoport mintegy 1.600 néptáncos részvételével, megtartották a XXIX. Kőketánc elnevezésű énekes népi gyermekjáték- és néptáncvetélkedőt az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben.

Az általános iskolások két napos énekes népi játék és néptáncvetélkedőjét, amely az egyik legnépesebb gyermekerseny a térségben, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya szervezte meg.

A Kőketánc vetélkedő évek óta óriási népszerűségnek örvend és nagyon fontos állomás a tánccsoportok és oktatóik életében, hiszen évről évre újabb és újabb tapasztalatokat szereznek, amelyek nagyban hozzájárulnak a fejlődésükhöz, emellett teret ad a közösségépítésnek és a barátkozásnak is .

A gyermekek három kategóriában mutatkoztak be, a nagycsoportos óvodások és alsósok énekes népi gyermekjátákokkal,az alsós, felsős és vegyes korosztályú csoportok néptáncokkal, népszokásokat pedig mindhárom korosztály illetve a vegyes csoportok is bemutattak, amelyet szakmai zsűri értékelt.

A zentai Kállai Göblös Nikoletta szülőként vett részt az eseményen, és elmondása szerint nagyon örült annak, amikor kisfia Zalán úgy döntött, hogy néptáncolni szeretne.

A Kőketánc vetélkedő idén is bebizonyította, hogy a vajdasági magyar néptáncmozgalom élő, erős és folyamatosan megújul. A rekordszámú résztvevő nemcsak a néphagyományok iránti elkötelezettséget tükrözi, hanem azt is, hogy a fiatal generáció számára továbbra is fontos értéket jelent a közösség, az identitás és az őseinktől örökölt kulturális kincs továbbéltetése.