Az óbecsei Pero Amatera Irodalmi Művészeti Klub megünnepelte fennállásának hetedik évfordulóját, valamint védőszentjének, Szent Nikolaj Žički és Ohridski ünnepét.
Az egyesület vezetősége az elmúlt évek során elkötelezetten dolgozott az amatőr irodalmi és képzőművészeti alkotómunka népszerűsítésén, azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a helyi művészeti élet fejlődéséhez. A lelkes munka meghozta eredményét: az egyesület idővel egyre népesebbé vált, alkotásaik pedig szélesebb körben is elismerést szereztek a helyi közösségben.
Az irodalmi művek bemutatóinak megszervezése mellett a Pero Amatera legfontosabb programjai közé tartozik az Umetnički kolorit elnevezésű rendezvény, valamint a Zlatne niti általános pályázat, amelyet írók, költők és festők számára hirdetnek meg.
Az ünnepség keretében köszönőokleveleket adtak át a kiemelkedő és aktív tagoknak, támogatóknak, valamint az egyesület barátainak, köztük a TV Bečej szerkesztőségének is.




























