Stabil Nők-Stabil Vállalkozások címmel tartottak inspiráló előadást Péterrévén, a Carver Spa Vidékfejlesztési és Falusi Turisztikai Egyesület szervezésében.
A Helyi Közösség nagytermében megrendezett előadáson az érdeklődőknek alkalmuk nyílt meghallgatni három sikeres hölgyvállalkozó, dr.Kulcsár Sarolta, Tóth Kalocsai Krisztína és Faragó Enikő tapasztalatait a vállalkozásindításról, marketingről,a folyamatos fejlődés fontosságáról, valamint a munka és a családi élet egyensúlyáról.
Dr. Kulcsár Sarolta szerint ez a kezdeményezés példaértékű, amit támogatni kell, mert elmondása szerint a minta értékű projekteket és ötleteket be kell mutatni, mert a tudásmegosztással egymást erősítjük.
Amennyiben valaki elhivatott és céltudatos és megvan benne a lendület, amely a vállalkozásának koordinálásához szükséges, akkor dr.Kulcsár szerint nem a nemek határozzák meg annak sikerességét, így sohasem érezte azt, hogy női vállalkozóként hátrányban részesült volna.
A vidéki térségben élő nők esetében gyakran az a probléma, hogy nem mernek vállalkozásba kezdeni, emelte ki Faragó Enikő, a Carver Spa Vidékfejlesztési és Falusi Turisztikai Egyesület elnöke, hozzátéve, hogy ha esetleg mégis belekezdenek a vállalkozásba rengeteg problémába és előítéletekbe ütköznek, emiatt rendkívül fontos a nők edukációja ebben a témában.
A vállalkozások szempontjából a mai világban már elengedhetetlen a közösségi média jelenléte, ezért rendkívül fontos közvetlenül a cégalapítás után erre fektetni a hangsúlyt, hiszen ennek a felületnek a segítségével a vállalkozások megtalálhatják a potenciális célközönségüket, hangsúlyozta Tóth Kalocsai Krisztína, a Social Trick Marketing Ügynökség tulajdonosa.
A rendezvény ismét bebizonyította, hogy a sikeres vállalkozás nemcsak ötleteken és kitartáson múlik, hanem a tapasztalatok megosztásán, az egymás iránti támogatáson és a bátorságon is. A péterrévei találkozó pedig sok résztvevő számára új lendületet és megerősítést adhatott ahhoz, hogy saját elképzeléseiket is bátran megvalósítsák.




























