Az Óbecsei Gimnázium fennállásának nagy jubileumát, százéves évfordulóját ünnepelte az Óbecsei Városi Színház épületében megtartott Ünnepi Akadémiával. Az eseményen pedagógusok, egykori és jelenlegi diákok, valamint a Szerbiai Oktatási Minisztérium és Óbecse község képviselői vettek részt.

A jelenlévőkhöz beszédet intézett Strahinja Gavrić, az iskola igazgatója, Jerasz Anikó, oktatási államtitkár, Danka Nešović, a középfokú oktatásért felelős miniszteri segéd, valamint Vuk Radojević, Óbecse község elnöke.

Az Ünnepi Akadémián kiemelték, hogy az Óbecsei Gimnázium az elmúlt száz év során több mint 40 ezer diákot oktatott, akik közül számos tudományos fokozattal rendelkező szakember, orvos, tanár, mérnök, jogász és kutató került ki.

Köszöntőt mondott továbbá Žarka Svirčev, az Irodalmi és Művészeti Intézet vezető kutatómunkatársa, valamint a NIN év regénye zsűrijének korábbi tagja, továbbá Losonc Márk, a Belgrádi Filozófiai és Társadalomelméleti Intézet kutatója.

Az ünnepi műsort a Petőfi Sándor MK tagjai, a Sever Đurkić ÁI alsó tagozatos kórusa, az óbecsei pop-rock kórus Lovas Gyijanta vezetésével, a Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola növendéke, Anđela Jelić, valamint Magyar Zsófia, a szabadkai Népszínház állandó tagja és az újvidéki Művészeti Akadémia okleveles színésznője tették teljessé.

A program a képzőművészeti és irodalmi pályázatok győzteseinek díjazásával, az iskola dolgozóinak elismerésével, valamint a jubileumi díj átadásával zárult, amelyet Ljubica Korhecz Andrócki professzor vehetett át.