Az Óbecsei Nyugdíjasok Községi Egyesülete, megünnepelte védőszentjének ünnepét, Szent György Nagyvértanú napját, azaz a Đurđevdant, valamint fennállásának jelentős jubileumát, a 81. évfordulót. Az ünnepségen részt vett dr.Vuk Radojević, Óbecse község elnöke is, aki idén a keresztapa szerepét töltötte be.

Az egyesület, amely több mint 5600 tagot számlál, számos vajdasági, valamint külföldi vendég társaságában ünnepelte a jeles napot. Az egyesület elnöke, Nada Milovanov kiemelte, hogy ez az ünnep erőt ad számukra a további munkához és a tagság bővítéséhez.

Az idei ünnepi keresztapa, Vuk Radojević ünnepélyesen átadta a komaságot Nada Milovanovnak. Beszédében hangsúlyozta, hogy a nyugdíjasok ahhoz a generációhoz tartoznak, amely felépítette az országot, bölcsességük pedig iránymutatás kell legyen a fiatalabb nemzedékek számára.

Slobodan Lazić atya megszentelte a búzát és az ünnepi kalácsot, amelyet ezt követően a komák közösen törtek meg. A jelképes szertartás mellett a községi elnök konkrét támogatást is bejelentett az egyesület számára.

Az óbecsei nyugdíjasegyesület 2010 óta ünnepli védőszentjének napját. A kedden megtartott ünnepség a közösség és az optimizmus jegyében zajlott, és új programokat is bejelentettek, köztük humanitárius csomagok kiosztását, amely május 7-én, csütörtökön kezdődik.