A Vajdasági Transzfúziós Intézettel együttműködve az Óbecsei Vöröskereszt újabb sikeres önkéntes véradási akciót szervezett, amelyet a Városi Színház tánctermében tartottak meg.
A humanitárius akcióra nagyszámú polgár jelentkezett – összesen 148 potenciális véradó, közülük az orvosi vizsgálatokat követően 143-an adhattak vért. A véradók között 26 nő is volt, különösen biztató pedig, hogy kilencen most először adtak vért, így csatlakoztak a humanitárius emberek nagy közösségéhez.
A jelentkezők közül öten egészségügyi okok miatt – az újvidéki intézet ügyeletes orvosának megítélése alapján – nem adhattak vért. Ez azonban nem csökkentette az akció jelentőségét, amely ismét bizonyította a lakosság magas szintű tudatosságát az önkéntes véradás fontosságáról.
Azok számára, akik most nem tudtak részt venni, már ki is tűzték a következő alkalmakat – a következő véradás április 24-én lesz Bácsföldváron, majd május 27-én Óbecsén, míg Péterrévén az idei második akciót július 24-én tartják meg.




























