Tizennégy országból több mint 800 versenyző vett részt a kilencedik alkalommal megrendezett „Bečejska desetka” futóversenyen, amelyet a Bečej Atlétikai Klub szervezett Óbecse község támogatásával. Szerbián kívül érkeztek futók Bosznia-Hercegovinából, Észak-Macedóniából, Magyarországról, Franciaországból, Kenyából, Oroszországból, Romániából, Horvátországból, Indiából, Ausztriából, Kínából, Jamaicából és Németországból is.

A programban 5 és 10 kilométeres futamok, valamint váltóversenyek szerepeltek. A 10 kilométeres távon a férfiaknál az abszolút győztes John Chege Vaveru lett, a második helyen Jurij Kotov végzett, a harmadik pedig Antoan Bushe lett. A női mezőnyben Kristin Ndanu Mutua diadalmaskodott, a második helyen Nora Trklja Boca, a harmadikon pedig Bognár Csilla zárt.

Az 5 kilométeres versenyen a leggyorsabb Vjačeslav Sokolov volt, második Denis Firulović, harmadik Damir Avramović. A nőknél Szabó Tünde végzett az első helyen, Aleksandra Kostadinović lett a második, Elena Puškar pedig a harmadik.

A szervezők büszkén emelték ki, hogy idén több mint 140 óbecsei lakos is rajthoz állt. A 10 kilométeres távon a helyiek közül Horváth Zoltán volt a legeredményesebb, mögötte Töröcsik Zsolt és Gálfi Dániel végeztek. A nőknél Teodora Stojić volt a leggyorsabb, második Velislava Romanova Tomić, harmadik pedig Gordana Tomić lett.

Az 5 kilométeres távon az óbecsei férfiak közül Bojan Miljević szerezte meg az első helyet, HorváthTamás lett a második, Goran Kopre pedig a harmadik. A nőknél Mészáros Ágnes győzött, mögötte Sanja Despotović Anđelković és Bernanda Kostić végeztek.

A rossz időjárási körülmények ellenére az óbecsei városközpontban nagy számú résztvevő és szurkoló gyűlt össze. A rendezvény gyermekfutamokkal indult, amelyeken több mint 400 óvodás és általános iskolás korú gyermek vett részt.