A hagyományos sport- és szabadidős rendezvényt, a „Bečejska desetka 2026” futóversenyt jövő szombaton, március 28-án tartják meg. Az idei évben rekord számú résztvevőre számítanak. A szervező a Bečej Atlétikai Klub, a rendezvényt pedig Óbecse Község és helyi vállalkozások támogatják.

A program 10 órakor gyermekfutamokkal kezdődik, míg az 5 és 10 kilométeres főfutamok, valamint a 2×5 kilométeres váltófutás közös rajtja 12 órakor lesz.

A versenyzők a városközpontból indulnak a Zöldfás utcán a Tisza felé, majd a Stadion mellett és a Kilátó körül haladnak el, keresztül a kempingtelepen, végig a folyó menti töltésen a „Győzelem” emlékműig, majd onnan visszatérnek a központba. Az 5 kilométeres táv résztvevői egy kört teljesítenek, míg a hosszabb távon indulókra két azonos kör vár.

Az 5 és 10 kilométeres futamok férfi és női kategóriáinak legjobbjait pénzjutalommal díjazzák. Az első helyezettek kategóriánként 15.000 dinárt, a második helyezettek 10.000 dinárt, a harmadik helyezettek pedig 5.000 dinárt kapnak.

A főfutamok és a váltóversenyek eredményhirdetése 14 órakor kezdődik.

A szervezők minden futás- és sportkedvelőt arra biztatnak, hogy vegyen részt a rendezvényen, és jelenlétével támogassa a „Bečejska desetka” eseményt.