A Đido Művelődési Egyesület szervezésében megrendezett hagyományos húsvéti gyermek néptáncfesztivált ezúttal is az Óbecsei Városi Színház termében tartották meg, ahol ismét számos fellépő és a néptánc kedvelői gyűltek össze.

A programot a résztvevők ünnepélyes felvonulása előzte meg a városközponton, a Felszabadulás téren keresztül, majd a közönség előtt bemutatkoztak a házigazdák és a vendégek: a bácsföldvári Đeram, a péterrévei Lole, a moholi Novak Radonić, a módosi Dr. Borislav Jankulov, a šabaci Hajduk Stanko, valamint a torontálszécsányi Vlado Tomanović Művelődési Egyesületek.

A színpadon minden korosztály fellépett – a legkisebb óvodásoktól az általános iskolásokig –, változatos és színes műsort bemutatva. A nézőtér ezúttal is teljesen megtelt, a közönség pedig hatalmas tapssal jutalmazta az előadókat.

Külön figyelmet kapott a Đido ME előkészítő együttese, amely premierként adta elő a „Bunyevác lányok” című koreográfiát, és fellépésükért nagy ovációban részesült.

A fesztivál megvalósítását Óbecse község önkormányzata, az Óbecsei Szerb Ortodox Egyházközség, valamint az egyesület további támogatói segítették.

A Đido ME a következő időszakban is gazdag programmal készül: június 6-án Óbecsén látják vendégül a gračanicai Venac hivatásos együttest egy egész estés koncert keretében, míg június 13-án horvátországi fellépés vár rájuk Markušicán, ahol szintén koncertet adnak.