Ünnepi műsorral és koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak Óbecsén, Március 15-e, az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére, Petőfi Sándor egész alakos szobra előtt, hagyományosan az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola, az Óbecsei Nékönyvtár és a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében.
Az ünnepi műsor elején a Dúdoló és a Botra kórusok, valamint Nagy Kanász Lilien előadásában szólt a Himnusz, majd ezt követően dr.Molnár Viktor, a VMSZ községi szervezetének elnöke mondta el ünnepi beszédét, hangsúlyozva az egyik legnagyobb magyar nemzeti ünnep jelentőségét és annak örök üzenetét a szabadságról, összetartásról és az identitás megőrzéséről.
Kiss Igor, az Óbecsei Önkormányzat Községi Képviselő-testületének elnöke kiemelte, hogy ez a dátum emlékeztet a márciusi ifjak bátorságára és idealizmusára.
Az ünnepi műsort, melynek címe Áldott legyen emléke a Márciusi ifjúságnak Szűcs Budai Engelbert, a Petőfi iskola magyartanára szerkesztette, amelyben közreműködött a Fokos zenekar, a Dúdoló és a Botra énekegyüttesek, akiket Kisimre Szerda Anna és Károlyi Andrea készítette fel, illetve a Csicsóka és a Kiscimbora táncegyüttesek, kiknek művészeti vezetői Cseszák Korcsik Anikó és Cseszák Balázs, valamint a Petőfi iskola 12 szavaló diákja.
A megemlékezés a Petőfi-szobor koszorúzásával zárult. A koszorúkat a rendezvény szervezői, továbbá a Magyar Nemzeti Tanács, az óbecsei önkormányzat, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Magyar Egység Párt, az óbecsei VMSZ fórumainak képviselői, továbbá az óbecsei Samu Mihály ÁI és a Testvériség Általános és Középiskola, valamint az óbecsei civil szervezetek képviselői helyezték el.




























