Az Autizmus Világnapja alkalmából az óbecsei Testvériség Általános és Középiskola olyan programokat szervezett, amelyek célja az autizmussal kapcsolatos tudatosság növelése, valamint a gyermekek és családjaik támogatása volt.
A program a diákok és óvodások gyülekezésével kezdődött a Felszabadulás téren, ahol a résztvevők díszeket és támogató üzeneteket adtak át, majd jelképes fa-díszítésre és zászlóátadásra került sor. A rendezvény a Testvériség tanulóinak rövid műsorával és hivatalos megnyitóval folytatódott.
Ezt követően megszervezték a „Séta az autizmusért” elnevezésű programot, amely során a résztvevők végighaladtak a város központi utcáin. A térre való visszatérés után a zászlókat kijelölt helyükre helyezték, az intézmények képviselői pedig jelképesen üzenetekkel ellátott lufikat engedtek a levegőbe, ezzel zárult a program délelőtti része.
Hozzátette, hogy fontos a szülők bevonása ebbe a folyamatba, mivel a diagnózis elfogadása gyakran kihívást jelent a családok számára.
Ezzel összefüggésben egy mini-konferenciát is tartottak a Than-házban, amely pedagógusoknak, szülőknek és minden érdeklődőnek szólt.
A Dr. Milan Jovanović Batut Szerbiai Közegészségügyi Intézet által vezetett fejlődési rendellenességekkel élő gyermekek nyilvántartása szerint az idei év márciusának végéig 3.418, 18 év alatti gyermeket tartottak nyilván fejlődési zavarokkal, közülük 1.666-nál – azaz csaknem a felüknél – autizmus spektrumzavart diagnosztizáltak. Közülük jelentősen több a fiú, mint a lány, ami megfelel a globális előfordulási mintázatnak.
Ezek az adatok arra utalnak, hogy az autizmus spektrumzavar fontos és egyre növekvő közegészségügyi kihívást jelent Szerbiában, és tovább erősítik a szakmai találkozók jelentőségét a társadalmi támogatás és megértés fejlesztése érdekében.




























