A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) képviselői a Dél-bácskai Közigazgatási Körzettel és a helyi önkormányzattal együttműködve látogatást tettek az óbecsei ipari övezetben működő MGM Plamen és I-Novi tekstili vállalatoknál, hogy a cégek képviselőivel a foglalkoztatási tervekről, a termelés bővítéséről és a munkavállalók átképzéséről egyeztessenek.

Mandić kiemelte, hogy az óbecsei község területén a gazdasági szektor többéves fejlődése közvetlen hatással volt az önkormányzati költségvetés stabilabb feltöltésére a bérek utáni adóbevételeken keresztül.

A látogatás jelentősége abban is rejlik, hogy lehetőséget teremt a helyi önkormányzat és az NFSZ számára, hogy jobban megértsék a bővülő vállalatok igényeit, hiszen ez a családok számára biztonságot jelent abból a szempontból, hogy stabil munkahelyek állnak rendelkezésre.