Folytatódott a sikeres szerbiai vállalatokat bemutató látogatássorozat Óbecsén is. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NSZ) képviselői a Dél-bácskai Közigazgatási Körzettel és a helyi önkormányzattal együttműködve ellátogattak az óbecsei ipari zónába, ahol felkeresték az MGM Plamen és az I-Novi tekstili vállalatokat. A találkozók során a cégek képviselőivel a foglalkoztatási tervekről, a termelés bővítéséről és a munkavállalók átképzéséről tárgyaltak.
Óbecse község részéről a látogatáson részt vett Dane Mandić községialelnök, valamint Branislav Nešić, a Községi Tanács gazdaságért és mezőgazdaságért felelős tagja.
Milan Bosnić: célunk felismerni a gazdaság igényeit és biztosítani a megfelelő munkaerőt
Milan Bosnić, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat főigazgatója kiemelte, hogy ez már a 26. önkormányzat, amelyet felkerestek az akció keretében, és eddig több mint 600 vállalatot látogattak meg.
– Célunk, hogy megértsük, milyen kihívásokkal szembesül a hazai gazdaság, illetve milyen terveik vannak a cégeknek 2026-ra és 2027-re – ki kíván növekedni, ki stagnál, illetve ki készül létszámcsökkentésre. Szeretnénk feltérképezni, milyen tudásra és készségekre van szükség. Azoknál a vállalatoknál, amelyek elbocsátásokat terveznek, szeretnénk megismerni az érintett munkavállalók profilját, hogy minél gyorsabban összekapcsolhassuk őket azokkal a cégekkel, amelyek munkaerőt keresnek. Amennyiben nem rendelkeznek megfelelő tudással, képzéseket és átképzési programokat biztosítunk számukra. Fontos, hogy a helyi önkormányzat és az NSZ is megértse a bővülő vállalatok igényeit, mert ez biztonságot nyújt a családoknak, hogy stabil munkahelyek állnak rendelkezésre – hangsúlyozta Bosnić.
Jelentősen csökkent a munkanélküliség és stabil az önkormányzati költségvetés
Óbecse község nevében Dane Mandić községialelnök szólalt fel, aki elégedettségét fejezte ki az ipari zónában tett látogatás kapcsán. Hangsúlyozta, hogy az infrastruktúrába történő többéves beruházások meghozták eredményüket. Az önkormányzat már 2012-ben jelentős, mintegy 500 millió dináros beruházást hajtott végre az ipari zóna fejlesztése és kapacitásainak növelése érdekében, amit hazai és külföldi befektetők egyaránt felismertek és értékeltek.
– Az óbecsei községben a munkanélküliség ma két és félszer alacsonyabb, mint 2012-ben volt. A hivatalos adatok szerint jelenleg 1418 munkanélküli személy szerepel a nyilvántartásban, ami jóval kisebb szám, mint tizenöt évvel ezelőtt, és erre büszkék lehetünk. Számos új vállalat nyitotta meg vagy bővítette termelési kapacitásait, ami közvetlenül hozzájárul az önkormányzati költségvetés stabilabb bevételeihez a bérek utáni adókon keresztül. Őszinte és reális mechanizmusokat ajánlottunk a vállalkozások működésének fejlesztésére, és a jövőben még több hasonló, a munkaadók támogatását szolgáló látogatásra kerül sor – mondta Mandić.A látogatás ismét megerősítette, hogy a helyi önkormányzat, a vállalkozók és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat közötti partnerségi együttműködés kulcsfontosságú az egészséges verseny, a jobb bérek és Óbecse további gazdasági fejlődése szempontjából.




























